2008. december 6., szombat

New York Cheesecake


Egyik kedvenc sorozatom a Jóbarátok, egyik részének "főszereplője" pedig egy krémsajttorta. Imádom ezt a részt, a poénok miatt és a sajttorta miatt is. Mióta láttam (jó párszor) azóta próbálok olyan krémes és omlós csodát létrehozni, mint amilyen a sorozatban is (sajnos csak) látható. Ez már megközelíti az elképzeléseimet.

Hozzávalók:

Kerek kapcsos formához (26 cm)

  • 30 dkg zabkeksz
  • 10 dkg vaj
  • 1 kg krémsajt (mascarpone)
  • 20 dkg vaníliáscukor (házi készítésű)
  • 5 tojás
  • 25 dkg tejföl
  • citromhéj ízlés szerint(én sokat használok mert imádom)
  • 5 dkg keményítő

A forma aljára szilikonpapírt rakunk. A kekszet zacskóban összetörjük, szétmorzsoljuk. A vajat megolvasztjuk és hozzágyúrjuk a kekszhez. Ezt a forma alján szétterítjük, lenyomkodjuk, és előmelegített sütőben 180 fokon 10 percig sütjük.

A krémsajtot, cukrot, tejfölt, citromhéjat összekeverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat. Ha nem elég édes még adhatunk hozzá cukrot ízlés szerint. Egy pohárban kevés vízzel kikeverjük a keményítőt és ezt is a masszához adjuk.

Ráöntjük a masszát az elősütött lapra, és sütőben 180 fokon 1 órán át sütjük.

Ha megsült késsel elválasztjuk az oldalától és megvárjuk míg teljesen kihűl. Isteni magában, vagy gyümölcsöntettel :) Bon appétit!

Nincsenek megjegyzések: